Tudakozó regisztráció!

Hozzáadás cikkek

KÖSZÖNET

Kevés annyira hálás érzés létezik, mint a hála és kevés szolgáltató fejezi ki háláját annyira, amennyire kellene. Hány köszönőlevelet küldtél tavaly? Azt javaslom, az idén küldj kétszer annyit! Folyton mondj köszönetet!

Egyikünk sem kap annyi köszönetet, mint amennyire vágyik. Minél ritkábban részesülünk benne — és úgy tűnik, a köszönet egyre ritkább ‚annál nagyobbra értékeljük. Egy nagy országos jótékonysági szervezet arra kér egy dolgozó édesanyát, hogy adományokért kilincseljen. Az asszony. hathónapos gyermekét a karján cipelve, 150 dollárt gyűjt össze — 60 százalékkal többet, mint az előző évi bajnok. Cserébe azért a három estéért és saját 30 dolláros hozzájárulásáért soha többé nem hall a szervezetről. Három héttel később egy szakmai szervezet arra kér valakit, tartson előadást egy egynapos szemináriumon. Az illető azt mondja, csak úgy tud eleget tenni a kérésnek, ha egy nappal lerövidíti a nyaralását, melyet anyjánál és nővérénél tölt. A szervezet könyörög, ő pedig végül igent mond.

A nyugati parti nyaralásról hazafelé tartva Denverben hosszasan vesztegelnie kell. Még éppen időben érkezik meg Minneapolisba, hogy átverekedje magát a városi forgalmon a konferenciára. Lélekszakadva tartja meg előadását. A közönség nagyon lelkes. A szeminárium szervezői alig szólnak hozzá. Mind a tizenhárom előadónak egy-egy négysoros szabványlevelet küldenek.
Öt-hét múlva egy híres művészeti intézmény felkér egy neves művészt, hogy áldozzon egy estét az intézményüknél tanácsadásra. Ő megteszi, noha egy vacsoráról kell elrohannia, hogy időben odaérjen. Egy héttel később, csakúgy, mint a másik három személy, akitől tanácsot kértek, két bekezdésből álló szabványlevelet kap. Mellékelve küldenek hozzá egy 50 dollár fölötti vásárlás esetén 20 százalék kedvezményre jogosító kupont, melyeket művészeti boltokban lehet beváltani. Vagyis az intézmény azzal jutalmazta a hölgyet egész estéjéért és 245 dollárt érő szaktanácsáért cserébe, hogy valamennyit enged a profitjából, ha a hölgy legközelebb jelentős összegű vásárlásra szánja el magát. Mit éreznénk egy ilyen szolgáltatással kapcsolatban? Hozzájárulnánk a sikerükhöz? Támogatnánk és patronálnánk őket?
Ajánlanánk másoknak?
Az efféle élmények arról is elgondolkodtatnak: vajon tudták-e ezek a szolgáltatók, milyen benyomást keltettek, és mekkora kárt okoztak? Elfelejtettünk valamit megköszönni? Te elfelejtetted?

Eléggé megköszönöd az embereknek, amit érted tesznek? Biztos vagy benne?